A Veszprém közelében található Szentgál – méretéhez képest – igazi barlang nagyhatalom. Közigazgatási területén található a Tűzköves-hegyi-barlang és az annál jóval ismertebb Szentgáli-kőlik. Mi ezúttal utóbbit jártuk végig egy iskolás csoport társaságában. Megtanultuk, mi az a traverzálás, néztük az eltolódott tektonikus lemezeket, egy ponton pedig úgy kellett kúsznunk a hátunkon, mintha ránk nehezedne a hegy. A túra ennek ellenére egyáltalán nem nehéz, mellé pedig kifejezetten érdekes, amit szerintünk akár gyerekes családok is bátran kipróbálhatnak. Csak előre be kell jelentkezni.