A MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretein belül június 10-11-én rajtolnak a hajók a siófoki kikötőből. Tavalyhoz képest a szervezők már nemcsak arra lehetnek büszkék, hogy majdnem 30 százalékkal többen indulnak a kétnapos versenyen, hanem arra is, hogy ezúttal már két, egymással tökéletesen egyenértékű napi programkínálatot tudnak felmutatni. Kérdéseinkre Dónucz László, a BAHART értékesítési és forgalmi igazgatója, egyben a Nemzeti Regatta Szervező Bizottságának Elnöke válaszolt.